Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

KÜLTERÜLETI HELYI KÖZUTAK FEJLESZTÉSE ÉS ÖNKORMÁNYZATI UTAK KEZELÉSÉT BIZTOSÍTÓ GÉPEK BESZERZÉSE


Széchenyi 2020 logóA vidéki térségekbe beruházó Európa

 

Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése

 

100 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSBÓL ÚJUL MEG 8 KÜLTERÜLETI DŰLŐ ÚT CEGLÉDEN

 

Cegléd Város önkormányzata a "Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése" című pályázaton mintegy 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el külterületi utak felújítására.

 

A pályázatból a burkolat stabilizálása, illetve útalap rendbetétel, csapadékvíz elvezetés, padka rendezés valósulhat meg. Az utak a felső rétegen szórtalapos stabilizált burkolatot kapnak. A projekt által érintett 7 útszakasz pályaszerkezettel nem rendelkező földút. A nyolcadik külterületi út itatott makadám burkolattal ellátott, melynek zárórétege 60%-ban hiányzik. Az érintett útszakaszok forgalomra, közlekedésre sok esetben nem használhatók. A csapadékvíz elvezetés csak részben, esetenként egyáltalán nem megoldott.

 

A beruházás helyszínei és az elvégzett munkálatok:

A beruházás során összesen 6.324 méteren és 3 m szélességben megújul az Értem belüli, a Nullás, a Névtelen, a Pesti, a Seres és az Orosz dűlő, valamint az Ölyv utca.  A felújítás során stabilizált földutakat alakítanak ki, 1 dűlő pedig a mechanikai stabilizációs alaprétegen felül aszfalt burkolat borítást is kap. Közvetlenül 304 külterületi lakos lesz a fejlesztés haszonélvezője.

 

Kedvezményezett neve: Cegléd Város Önkormányzata

 

Pályázati felhívás neve, kódszáma: Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő-és munkagépek beszerzése, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

 

A pályázat címe: ""Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése"

 

Projekt azonosító száma: 1826039096

 

Szerződött támogatás összege: 99.999.983.- Ft

 

Támogatás intenzitása: 90%

 

Támogatás forrása: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország Kormánya

 

A beruházás kezdő időpontja és várható befejezése: 2018.06.01 - 2019.08.31.

 

Projekt azonosító száma: 1826039096

 

 

2019 | 07 | 09

Cegléd Város Önkormányzata

 

Sajtóközlemény     

 

100 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSBÓL ÚJULT MEG NYOLC KÜLTERÜLETI DŰLŐ ÚT CEGLÉDEN

 

Befejeződtek a munkálatok abban a nyolc külterületi utat érintő projektben amelyre Cegléd Város Önkormányzata a "Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése" című pályázaton mintegy 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

 

A pályázatból a burkolatok stabilizálása, útalapok rendbetétele, a csapadékvíz elvezetés, és padka rendezés valósulhatott meg. Az utak a felső rétegen szórtalapos stabilizált burkolatot kaptak. A projekt által érintett hét útszakasz pályaszerkezettel nem rendelkező földút volt.  A nyolcadik külterületi út itatott makadám burkolattal ellátott volt, melynek zárórétege 60%-ban hiányzott. Az érintett útszakaszok forgalomra, közlekedésre sok esetben már nem voltak használhatók. A csapadékvíz elvezetés csak részben, esetenként egyáltalán nem volt megoldott. A beruházás során összesen 6.324 méteren és 3 méter szélességben megújult az Értem belüli, a Nullás, a Névtelen, a Pesti, a Seres és az Orosz dűlő, valamint az Ölyv utca.  A felújítás során stabilizált földutakat alakítottak ki, az Orosz dűlő pedig a mechanikai stabilizációs alaprétegen felül aszfalt burkolat borítást is kapott. Közvetlenül több mint 300 külterületi lakos lett a fejlesztés haszonélvezője.

 

Kedvezményezett neve: Cegléd Város Önkormányzata

 

Pályázati felhívás neve, kódszáma: Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő-és munkagépek beszerzése, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

 

A pályázat címe: "Külterületi helyi közutak fejlesztése és önkormányzati utak kezelését biztosító gépek beszerzése"

 

Szerződött támogatás összege: 99.999.983.- Ft

Támogatás intenzitása: 90%

Támogatás forrása: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország Kormánya

Projekt azonosító száma: 1826039096

 

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa".