Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT


KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁRA ceglédi művelődési központ épülete a Kossuth téren található, mely 1927-ben Ipartestületi Székháznak készült. Abban az időszakban reprezentatív megjelenése miatt "kultúrpalotának" is nevezték, színházterme 1985-ben került felújításra. Azóta is városunk egyik legjelentősebb kulturális létesítménye, melyet városközponti elhelyezkedése is jellemez. Épületegyüttese a korszerű közművelődési formák mellett egyéb, a lakosság szabadidejének hasznos eltöltését szolgálja az értékek közvetítésének szem előtt tartásával.
2008. január 1. óta a Városi Könyvtárral egy intézményként működik.

 

Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár - SzínházteremKözel 500 fős befogadó színháztermünk a kor követelményeinek megfelelő hang-, fény, és színháztechnikával rendelkezik. Minden színházi évadban különböző műfajú előadásokat láthat a közönség havonta több alkalommal. Rendszeresen helyet biztosítunk alkalmankénti műsoroknak, rendezvényeknek, amelyek szervezése, lebonyolítása, a feltételek biztosítása szintén feladatunk, de szólni kell az iskolák sikeres diáknapjairól, városi rendezvényekről is.


A felújított kamaratermünk pódiumelőadások, zenei rendezvények, tanácskozások, konferenciák, színhelye.

 

Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár - Galéria

A Ceglédi Galériában rendezett kiállításokkal közvetítjük a vizuális kultúra értékeit, melyhez a tárgyi (paraván, tárló, posztamens) és fénytechnikai feltételeink egyaránt adottak.

A fotó-, ipar-, és képzőművészet amatőr és hivatásos alkotóinak munkái láthatók egész évben.

 

"B" épületünk kisebb helyiségeivel kiscsoportos övezete az intézménynek. Tevékenysége a legsokszínűbb, hisz a szakkörök, tanfolyamok, klubok színtere egész nap, még hétvégén is. Itt tartja foglalkozásait: a Lila Akác Nosztalgia klub, Folton-Folt Szakkör, Klasszikus balett, Zenés női torna, Tinitorna, Hangtársulat, Színjátszó kör, Angol és német nyelvtanfolyamok, Társastánc tanfolyam, Kubai Salsa tánctanfolyam, Patkós Irma Művészeti Iskola, Szolnoki Wing Tsun Kung-Fu Egyesület, Bélyeg és éremgyűjtők, Bukfenc gyermektorna, Adventista egyház, Jehova Tanúi a Kecskeméti Regionális Munkaerőképző Központ képzései, HONSZ találkozók, Vöröskeresztes véradások.

 

Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár - KaszinóA Kaszinó bensőségesebb jellegéből adódóan a különböző rétegigények kielégítésén túl politikai s egyéb vitaműsorok, bemutatók helye, de jól szolgálja a családi ill. iskolai összejöveteleket is. Klubjaink számára is ideális találkozóhely, megtalálható itt a Sakk szakkör, a Nótaklub, a Nyugdíjas Pedagógusklub, Búzakalász Nyugdíjas klub, Kártyaklub, Rejtvényfejtők klubja, Galambászok, ideális tréningek, képzések számára is.
Nyáron a kerthelyiségében kerül megrendezésre Hazai pálya címmel zenés rendezvénysorozatunk. A polgári házból felújított épület a Felház u.62.szám alatt található.

 

További információk az intézmény honlapján: www.cegledikultura.hu

RIVALDA BÉRLET 2015/16

PILLE MESEBÉRLET


Aktuális programok

Jelenleg nincs aktuális bejegyzés