Hírek

Elérhetőségek

Egészségügyi alapellátások fejlesztése Cegléden 2018

Projekt plakátja

Sajtóközlemény

150 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSBÓL ÚJUL MEG A GYERMEK- ÉS FELNŐTT HÁZIORVOSI RENDELŐ ÉPÜLETE

Cegléd Város Önkormányzata az „Önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című pályázaton mintegy 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Kossuth Ferenc utcai felnőtt háziorvosi, és a Kárpáti Aurél utcai házi gyermekorvosi rendelő felújítására.

150 millió forintos támogatásból és az ehhez biztosított majd 10 millió forintos önerőből újulhatnak meg az orvosi rendelők Cegléden. A projekt keretében a Kossuth Ferenc utca 17. és Kárpáti Aurél u 9. szám alatti rendelők felújítását végezhetik el. Az épületben a felnőtt háziorvosi szolgálat, a házi gyermekorvosi szolgálat és védőnői szolgálat végzi tevékenységét. A beruházás eredményeként a betegek korszerű körülmények között tudják igénybe venni a kötelező egészségügyi alapellátási szolgáltatásokat.

A felújítás során a rendelők és a hozzájuk tartozó helyiségek elhelyezése nem változik. Méretük, elhelyezkedésük, megközelítésük azonban igen. Az épületben a mosdót nem lehetett akadálymentesen megközelíteni. A felújítás során ez is megvalósulhat. Megújulhatnak a burkolatok, a belső festést is elvégzik és a pincefödémet is megerősítik. A külső nyílászárókat kicserélik, az utcai homlokzatokon fa, az udvari homlokzaton műanyag nyílászárókat helyeznek. Kicserélik a kazánt is és az elektromos rendszer teljes felújítását is elvégzik. A projekt keretében egy EKG berendezés és 2 db újraélesztő készüléket is beszereznek és elhelyeznek az épületben.

A pályázat címe: Egészségügyi alapellátások fejlesztése Cegléden

Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás

Támogató: Pénzügyminisztérium

Elnyert támogatás: 149.999.300 Ft

Elszámolható költség: 157.894.000 Ft

A beruházás befejezésének várható időpontja: 2019. június 30.

Csatolmány(ok):